ECO, ÖKO, BIO, MOSÁSOS tisztítás? Tegyük tisztába!

ECO, ÖKO, BIO, MOSÁSOS tisztítás? Tegyük tisztába!


A fantázianevek kavalkádjában teljesen elveszünk!


Kinek melyik a szimpatikus, azt választja, azonban lényegi különbség van köztük!

Jelenleg Magyarországon a tolltisztítási eljárásokban már többféle létezik! Nem akarok személyes megjegyzést tenni, melyik milyen, de van olyan, ami semmit sem csinál, csak átforgatja egy szívó rendszeren! Ez gyakorlatilag egy olyan pici gép, hogy bármilyen kocsira feltehető, csodákra nem képes, tehát látványos, érdemi változást ne várj tőle, sőt, még a száraz folyamat során a toll is töredezik! Simán felthető egy furgonra vagy utánfutóra, elég mobilis gép! Általában úgy is hirdetik, hogy 5-10 perc egy tisztítás! (ECO)


Van egy 60-as évek végén elterjedt gőzölős technológia a német LORCH cég által szabadalmaztatott géprendszer, lényegében ez már valamelyest tisztábban kezeli a tollat! Lényege, hogy egy forró gőzfelhőn átkering a toll, ahol felfrissül, a magas pára megköti a por nagy részét, és még a toll is hajlamosabb a nyílásra, ami töltőerő növekedést eredményez! Ennek a gépnek már egy nagyobb helységre van szüksége, tehát nem mobilis, hogy kivonuljon helyszínekre, ez csak telephelyen üzemeltethető! A gőzös eljárás miatt ez (ÖKO, BIO)!


Azonban még ez utóbbi még mindig nem képes kioldani a zsíros, izzadt, szennyeződést teljes mértékben, ezért is írtam, hogy hajlamosabb a letapadt tollat jobban kinyitni! 

A mosásos technológia az, ami több fázisban megy végbe! Először zsíroldó mosáson megy keresztül, ami egy teljesen természetes zsíroldó mosószer, kimondottan erre a célra lett kifejlesztve és semmi komoly vegyi anyagot nem tartalmaz!

Többször öblögetjük, centifugázzuk, majd csak ezután kerül egy 130 oC-os szárítótendszerbe! (Steril lesz, stb)

Ez az eljárás költségesebb, azonban hosszútávon zsírmentes, felszabadult tollat kapunk! Töltőerőben ebben az esetben még jobb teljesítményt tudunk produkálni, hiszen 1,5 kg töltettel elérjük azt, amit egy másik eljárásban mindezt 2-2,5 kilógrammal! (MOSÁS)


Legnagyobb különbséget akkor látjuk, ha fehér vagy világos anginba töltjük a tollat, ahol átlátszik a toll! Vannak akik kimondottan nem szeretik a fehér színű anyagokat, inkább erős mintás színeket használnak! 


Baranyi Norbert


Kérdésed van? Tedd fel ide!


Add Comment

You must login to add a comment. If you do not have an account, you may register for one. Registration is free!